Veled Uram vagy, nélküled?

A folytatásban a szellem és az egó viszonyáról fogok írni és kérlek titeket, kik olvassátok a karcolmányom, hogy társuljatok velem gondolatban.

Van-e szellem jelen az életünkben? Na most nem a lepedőben rohangáló szellemre gondolok, hanem isteni szellemre, lélekre. Én válaszolok is a magam nevében,...igen is van! Vagyis így mondanám, igen is kell, hogy legyen!

Isteni lélek ott van anyánkban is, akkor is amikor a világra jövünk, amikor átölel, benne van az isteni szeretet és a Szent Lélek. Áhítattal ölel magához és teste, lénye minden szeretetével és melegével óv, és megvéd. körülveszi a mi kis világunkat és kiterjeszti karjait, bárminemű veszedelemmel szemben, hogy minket védje, nem magát, hanem téged, Isten adományát, a teremtés csodáját, légy fiú vagy, lány.

Ott a lélek amikor megérinti a szívünket valami, egy gyász, szerencsétlenség, földrengés stb. Még az is érzi aki az egójával házasodott össze.  Valami megrendül bennünk és érezni kezdünk, átveszi az uralmat belül persze, ha az énünk engedi.

Amikor szeretünk valakit igazán, szerelemmel, amikor két emberi lény eggyé lesz nem csak a szexben, hanem lelkileg is. Tudom már ez nagyon kevés a mai világban, de erősíteni kell a lélek helyzetét ahogy, a szeretetét is hisz, e kettő szorosan együtt jár.

Ki kell nyitni az egónk kapuját mert, magától nem fog beténferegni hozzánk, az elfogadás, a tolerancia,z önzetlenség. Csak akkor jön és mutatkozik meg bennünk, ha az ÉN nem ül a trónunkon hanem, átadjuk magunkat a tiszta szeretetnek és ezt csak úgy lehet, hogy ilyenkor félresöpörjük az énünket és kitárjuk a lelkünket, szívünket. Mind kettő szükséges hozzá, csak az egyik nem elég! Át sem érezhetjük az édesanyai szeretetet, lelket, amit Istentől kapott, ha nem válunk nyitottá a szeretet és a lélek dolgaiban, hiába vagyunk szülők, anyák, ha bennünk hiány van, vagy tobzódik az egó. Akkor csak nyűg lesz a gyerek is, meg az élet is a szeretetben, lélekben. Hazudni fogunk.  Hiába a magyar nyelv kiemeli az anyát, az isteni szeretetben, lélekben járó anyát és édesanyának nevezi. Nem minden anya, édesanya! Csak az aki világít és ad, hogy te mindig jóra gondolj és cselekedj, akinek te vagy a mindene, aki aggódik, de bízik benned, aki imádkozik érted, ha nem jössz haza időben vagy nem szólsz neki és kimaradsz. Édesanya az aki az életét is felajánlja érted, csak épségben hazaérj.Tehát, innentől mindig ez legyen a szemünk előtt és mindig az édesanyai szemekbe nézzünk, ha vele beszélünk, és láthatjuk benne magunkat.

Egóról a szeretetért.

Nem rég olvastam Müller Péter Szeretetkönyv című remekművét és bátran ajánlom mindenkinek aki a szeretetet mélyebben szeretné művelni a felszínnél.

Buddháról is olvastam mostanában és hasonló problémába ütköztem mint fő gonosz, az egó!

Igen sokszor kell az egó, de a túlzott egó és az el nem engedés a legnagyobb gond, jelen világunkban. A szeretet mélyebb feltárása a lényeg, ma abból van a legkevesebb, hisz ahogy Müller úr is említi, már hazudjuk is a szeretetet sőt, köszönésként csak odavetjük az általunk "szeretett" Személy lába elé. Ez nem szeretet. Csak egy féle szeretet van, az önzetlen elfogadó, magát a másikba olvasztó isteni szeretet. Sajnos épp az egónk rossz használata miatt, alakult ez így ki. Már nem akkor használjuk Énünket amikor kellenen nem akkor amikor tényleg szükségünk lenne rá, hanem akkor is amikor nem kéne.

Tudni kell mikor, hogy használni és elengedni az énünket. Mert meg van az ideje, ha a hátunk mögül áskálódnak ellenünk vagy szembe támadnak akár szóval, vagy tettel, ekkor kell az erős én, és akkor kell a határozottság az egó.

De máskor nem. Nem kéne ha a kedvessel vagyunk, nem kéne ha a gyerekünkhöz fordulunk, vagy akkor sem, ha a barátommal beszélgetek.

Ahogy Müller Péter is mondaná, ma a szeretetet tanítani kéne az iskolákban, megtanítani egó nélkül elfogadni és szeretni, nagyon nehéz mert elszoktunk tőle, de újra meg kell tanulnunk és használnunk kell egy jobb, felnövekvő társadalom, ifjúság miatt. Akik ki merik mondani, hogy: Szeretlek és nem öhhöm a válasz, ha a szerelmem már megkérdezte tőlünk, mert az öhhöm, vagy az, hogy: Úgy is tudod, hogy igen, az mind hazugság. Belegondoltunk már hányszor hazudtunk a párunknak, hányszor vetettük oda foghegyről vagy már untuk amikor kérdezték? Mert ha nem érzik akkor kérdezik! ÉS CSAK IS A NYAMVADT EGÓNK MIATT!  Még ebben a szeretetteljes pillanatban is ott a hideg tény a hazugság. Dunát befagyasztó lódítás! És mindezt honnan tudom? Onnan, hogy átéltem és hazudtam...én is...utálom magam miatta.

Az aki fontos nekünk, akit szeretünk, annak soha se hazudjunk, mert megérzi, tudja, nem mondasz igazat. Édesanyánknak, apukánknak, testvérnek, rokonnak és életünk szerelmének NE HAZUDJUNK!

Mindig eljátsszuk a füllentést, jaj egy kis lódítás volt, becsaptál te ravaszdi róka stb. Nem! HAZUGSÁG volt egytől egyig!  Az ki velünk egy lélekben, aki a mindenünk és neki nem mondunk igazat, egy kicsit meghal legbelül.  Minden titkos kapcsolat, hazugság vagy bármi piszkosság kiderül! Tudjátok nem az a büntetés amikor elítélnek valakit és börtönbe megy...á az semmi. Amikor az anyánk arcába hazudunk és amit ott látunk, az az igazi büntetés. Ahogy MP is írja, anyánk isteni nézéssel is lát és néz minket, amikor ránk szegezi a tekintetét és az emberben megáll az ütő...na az isteni igazság nézése. Tehát szoros kontaktusban, szerelmessel,Szüleinkkel, testvérrel vagy baráttal, csak egó nélkül beszélhetünk bensőségesen.

Mára legyen ennyi. Jó olvasást és elmélkedést. Megéri.

Uram, megértettem, hogy a test igényei, az a materialista, földhözragadtság

követelményei. A lélekembert nem motiválja ezen kívánságok, csak eltérítik a nemes céltól, lelkének felemelkedésétől.  Nem attól leszünk többek, ha a pénzt

hajkurásszuk és tárgyakkal fejezzük ki gazdagságunkat. Nem.  A lélek ettől még  éhesebb marad.  Nem a gyomrunkat és a bukszánkat kell nyitogatni hanem, a szívünket és a lelkünket, ez által leszünk többek.

A lélekben járás, a veled való járás, megold mindent, nincs gondunk semmire.

Nem készülünk ki a rohanástól a pénz hajhászástól, mert te Uram, hozzásegítesz a szükségletekhez. Én már megtapasztaltam egy kicsiny részét ebből, de balga fejemmel a test útját követtem, s követem. Most viszont vágyódom a lelki táplálék után, űr van bennem és a szívem fölött, a mellcsontnál, enyhe fájdalmat érzek, hiányérzetem van. Óhajtom a lélek dolgait. Lélekben szeretnék, újra járni és nem testben. Ott motoszkál bennem ez az érzés és arra ösztökél, lépjek a lélek felé. Mint mikor vágyódunk valami után és szeretnénk birtokolni valamit, csak amikor megkaptuk, pár nap múlva, mégis visszatér ez a vágyódás és a tárgyat mi oly kedves volt szívünknek, már nem lelkesedünk érte. Miért?

Azért mert, ez talmi, ál vágyódás, de veled Jézusom, betöltekezik és kiterebélyesedik a vágyódás és szeretetté alakul át. Csak az tudhatja aki már átérezhette egyszer. Bolond is aki lemond róla, mint jómagam. Bánom nagyon ezt a botor lépést és a sok eltékozolt éveket. Szeretnék újra visszatalálni hozzád, Megváltóm, remélem sikerül.  Látod hány évnek kellett eltelnie mire végül ráleltem a megfejtésre.  Igen is értem már, lélekben veled járva, mindene meg van az embernek.

Ádvent első vasárnapja van,  a remény kicsiny gyertyája ég, hirdeti az emberiségnek, hogy van kiút, csak szeress feltétel nélkül és higgy a Megváltóba. Szeress, hogy megtapasztald a Karácsony csodáját.

Köszönöm, hogy meghallgattál Uram. Úgy legyen!

Valahol Európa nyugati részén, az Első Világháborúban, 1918 első advent vasárnapján történik az esemény. Miközben dörögnek a fegyverek és az emberek egymást irtják, aknák és gránátok között, egy pajtában, imádkozik egy gyermek.  Oh drága Jézuskám, add, hogy az emberek elfogadják egymást annak, ami. Add, hogy bármely bőrszínű és fajtájú is legyen, megértsék a karácsony üzenetét. Nem miattunk, a beteg anyámért és a sovány apámért vagy, én érettem imádkozom, hanem az emberi méltóságért. Minden ember egyforma, hibákkal, problémákkal és jó, vagy rossz cselekedetekkel. Add, hogy a kis koszorúnkon az első gyertya soha se aludjon ki, legyen útmutató az emberiségnek. A háborún is világítson túl a fénye, hirdetve a reményt.

Nézz szét oh én Uram, lásd a pusztulást, lásd az ördög munkáját. Engedheted ezt? Szabad ezt? Ne tűrd Uram...nekünk már nincs sok hátra, már nincs élelmünk és megbékéltünk a sorssal, de nézd az anyákat, a gyermekeket, nézd a halott apákat, temetetlen fekszenek.  Könyörülj az emberiségen, könyörülj azokon akik semmi rosszat sem tettek és mégis szenvednek. Életünk árán, mentsd meg őket. Úgy legyen. 

Kívánok neked Jézusom, Békés Adventot.

Ahogy kimondta e, szavakat, elcsigázott kis teste lebicsaklott és átadta lelkét a teremtőjének. Ekkor kettévált az ég és a sötét éjszakából, fényes nappal lett, egy pillanatra, aztán a kisfiú testéből szín ezüst fény tört az égig.  A fronton, Európa szerte mindenki látta és csodálta a fényességet. Kiesett a fegyver a kérges kezekből és a jég szívek olvadoztak.  Mindenki azt kérdezte, mi ez...honnan jön? Megállt az élet a lövészárkokban, nem kelepeltek a géppuskák, gránátok nem fütyültek....földön túli békesség borult a szétszabdalt tájra.

Ez volt csak az áldozat! Egyetlen gyermek halála többet tett a békéért, mint a négy éve hulló fém zápor és az elesettek, hiába való áldozata. Milliók feküdtek, kihűlt testükkel a puskapor és a vér mocsarában, de annyit sem ért mint halottnak a csók. És jön egy gyermek, aki életében, egy imával többet tett mint az ők értelmetlen háborúja.  Gyermeki lélekből szakadt a béke, ha csak pár órára is.  Nesze neked politikusok és államfők! Ez ám a diplomácia...Isteni diplomácia!

Őszi esőben...rozsda szín tájban, feléd irányítom lépteim.

Mint a múlt bizonyítékai, úgy hullanak a falevelek, csúszóssá téve, előttem az utat, hogy vigyáznom kel, nehogy elessek. Ólmos felhők ontják az égi áldást,

Átáztatva mindent. Mintha szomorú lenne mindenki...magukhoz húzva kabátjukat, hangtalanul sietnek dolgaikra, csak én nem loholok. Engem megnyugtat az ősz. Ilyenkor gondolkozom és sétálok az aranyló lombkoronák alatt és még az eső sem bátorít el.  Sétálok egy nagyot...hozzád, majd beülök egy presszóban és egy forró tea mellett, az üvegnek nyomom az orrom és bámulom a hangyabolyként, izgő, mozgó várost.  Ez a mélabú időszaka, jó elrévedni a messzeségbe, jó nem ott lenni ahol zajlik az élet.

De most még csak az utcasarkon tartok és még van utam hozzád.

Autók hideg fénye pásztázza az aszfaltot és egy busz csörtet be a megállóba, lefröcskölve az utasokat. Mélán áll a busz az októberi időben, kicsit tovább mint kéne...gondolom, helyre teszik a buszvezetőt a "lefröcsköltek". :) 

Már szürkül mire meglátlak, de nem csüggedek, kitartóan  megyek feléd, rátartian és eltökélten mert muszáj.Rég voltam nálad...bűntudatom van, hogy elhanyagoltalak, nem szép tőlem...nem vagyok ilyen, csak most annyi minden összejött...ah miért is gyártok kifogásokat...lusta voltam és önfejű, pedig tudod, hogy én nem vagyok olyan, ráfogtam az őszre és henyéltem.

De most itt vagyok nálad Uram.  Ha a kőkereszt beszélni tudna, elmondaná, hogy nem számít mikor jövök csak jöjjek...igaz, Krisztusom? Itt vagyok és nem bántam meg.  Mond meg édesapámnak, hogy szeretem...a meg nem született testvéremnek is üzenném Uram, ugyan ezt...Rég voltam nálad, pont egy éve...

A szívem egy darabját megint itt hagyom...Szeretlek Jézus, tudod te jól.

Majd este, lefekvéskor, újra találkozunk lélekben...

Az őszi esőben...

Napfénynek hódolt a kedves mikor falnak dőlve, arcát a nap felé emelve napozott, a nyári rekkenő hőségben.  Fehér bőre elefántcsontként ragyogott a lángoló nyárban. Vörös haja lobogott a fülledt déli szélben. Már a gondolatra is , hogy ily fehér testtel napozik a nyári kánikulában, felért egy betegséggel,

de ő, mit sem vett tudomást mind erről.  Mintha elnyelné a fájóan vakító sugarakat, szépsége elragadó volt. Nem mozdult, csak állt rettenthetetlen és ragyogott a hófehér házfal mellett. Szépsége nem ér fel más nők szépségével, származzanak bárhonnan is. Nyári camel ruha volt rajta, keki színű, mintha a szafariba készült volna, pedig messze innen a sivatag.

Arcán lágy mosoly, finoman kivillannak hófehér fogai. Melle alatt összefont kézzel áll, a falnak dőlve. Istenem… az idők végezetéig elnézném szépségét… igen szerelmes vagyok belé, így plátóian, hisz ő még nem is tudja. Merjek e, elé állani  ilyetén kérdésemmel és nem veszi majd zaklatásnak? Addig nem tudom meg míg, meg sem kérdezem, jaj vegyél magadon erőt és lépj oda hozzá… merengek,

nem esz meg reggelire.  Megzavarjam napimádatát, belopóddzam belső csendjébe? Inkább bámulom, míg ki nem esik a szemem. Majd.. majd később, ha jókedvében lesz, majd akkor .  Szólni kéne neki, hogy elég a napból , még napszúrást kap. Nincs senki itt csak én, még észre sem vett, s nem hallotta meg szívem dobbanását, pedig zakatol az rendületlen.

Tán elaludt. Féltem, hogy sokba kerül ez a napozás és beteg lesz, mit csinálok itt vele, itt az isten háta mögött. Olyan szép, lelkem ragyog, ha láthatja csodálatos mosolyát, ami most is ott bujkál szája szögletében.

Szólni kéne, hogy elég a napból és menjen végre fedél alá. Egy rakoncátlan tincs, kis szellő fuvallatára,

orcájába libben, s nem veszi észre. Most egy kósza felhőcske röppen a nap elé, na majd most felrebben, és akkor megmondom, hogy szeretem! Szeretem, szeretem az életemnél is jobban!

De mi az ott, baloldalon az összekulcsolt keze alatt? Ah csak a szerelem pillangót küldött, hogy felébressze napozásából? Nem mert, egyre nagyobb lesz és folyik lefelé a hasáig. Jézus!! Ez vér!

Istenem ne! Vágtázom, mint az arabs mén, megrázom, és halva omlik a karjaimba.

Legyen átkozott, aki ezt tette! Felemelem, és úgy rohanok, nem kell messzire mennem, barátaim futnak felém ijedten, kiáltozásomra. Az egyik orvosért szalad, a másik ágyat vet, a harmadik aggódva nézi riadt arcomat.

Hófehér damasztra fektetjük, jön is az orvos, de hiába: Halott a kedves…

Bal melle alatt piciny szúrt seb, vérezni alig vérzett.

Maffia módszer ez… hangtalanul öl, alig hagyva sebet.

Apját nem tudták megölni, hát végeztek a lányával, így bűntetve meg az apát, Syracusa rendőr főnökét,

 ki börtönbe záratta a  maffia vezéreit!

Már sosem tudom megmondani neki, hogy mennyire szerettem…

Az erdő fái boldogan susognak, hirdetik a természet üzenetét, hogy boldog minden teremtmény. Zúg az erdő, zúg a mező,szél urfi játszadozik a lombkoronákkal. A fák és bokrok vígan danolásznak és hajladoznak.

-Aztán zaj üli meg a csendet...láncfűrészek zaja. remegni és reszketni kezdenek a fák és egymást szólongatják. Van olyan teremtmény aki nem szereti az erdőt, van ki nem szívesen jár a rengetegben?Idegtépő lánccsörgések és hangos kiabálások...vigyázz, dől a fa!  Az erdő mélyén állatok inalnak és próbálnak kikerülni a hang irányából. Kicsin szívük verdes vadul , lelkük megriadva...mi lesz most? Hol lesz eztán otthonuk?

A fák, ha egy is közülük elszárad és kidől, megemlékezve a veszteségről, a következő tavaszon, egy új rügy serken az ágon és a kidőlt fát soha nem feledik. Nincs nekik nagyobb tisztesség mint, halálukban is az erdőt szolgálni.

De azt a fát, amit kivágnak, megsiratják. Mézgyanta könnyeik hullnak az avarra és aki az erdőt járja és jól fülel, hallhatja, miként siratják elvesztett társaikat.

Miért kell ereje teljében, a földből kitépni a fákat és miért viszik el szülőhelyéről, az erdőből? Miért pusztít az ember és miért nem szeret minket?

Hisz mi vagyunk akik kiszűrjük a levegőt. De az ember fösvénységében és az állandó pazarlásában, írtja a ligeteket, erdőket, rombolva élőhelyeinket.

Ember...nézz fel a fára...nézd...én is élek, és érek annyit mint te. Nélkülem te sem lennél. Hol melegednél hűvös időben, gyümölcseim táplálnak téged, makkjaim a disznaidat hizlalják, hogy neked jobb legyen. Gumit és szörpöt adok neked. Kedvenc borod üvegének dugójában is ott vagyok. Ments meg inkább és ne engedd, hogy elveszejtsenek. Halld a zúgó, síró erdő hangját, halld meg a segélykiáltást. Ad, hogy éljek!

Volt Istennek két angyala, róluk szól e, történet. Az egyiket Lukonak a másikat Mihonak hívták.

Luko dolga, kikémlelni az emberek lelkében az isteni fényt, van e elhívatás, kitartás Isten hitében vagy, néha, esetleg többször megkísértetnek, a bűntől.

Miho pedig lángoló kardjával járta az ember lakta földet és elpusztított mindent ami istentelen. Luko a fényhordozó és Miho az Úr büntető keze volt.

Mindkét angyal hűen végezte munkáját, míg Luko, szívében megmakacsodván az emberi lelkek kémlelésétől és a bűn csábításától, megtagadta Isten parancsát. Ő is isteni mivoltát követelte és isteni babérokra tört. 

Midőn Miho, isten iránti engedelmességben és isteni parancsra elpusztított két várost , Szodomát és Gomorát.

Vajon ha elemezni kezdjük, ki cselekedett helyesen, sokaknak Luko cselekedete találtatik kisebbnek és Miho tette nagyobb bűnnek, de Nem!

Miho csak azt tette amire Istentől utasítást kapott  míg, Luko ellenszegült Istennek. kivettetett a menyből és soha nem térhetett meg oda többé!

A Bűn arra vezényelte Lukot, hogy az Isten által teremtetett világba, Az Úr által teremtetett első emberpárt megkísértse, és eltérítse, eredendő útjuktól.

Miho lángpallosával írtja a gonosz kreációit míg Luko maga a gonosz!

Míg Miho szentséges munkájában, örök szentségben és életben részesül, addig Luko a megcsalt emberek lelkéből lett örök életű, mind addig míg a végső, reá halált hozó ellenfele meg nem érkezik, a végítélet napját.

Luko az első emberpárt is elcsábítja, rosszra vezeti és utána két elsőszülött fiúkat is szétválassza. Káin és Ábelről beszélek. Ábel, Istennek kegyes gyermeke, gazdaságának legjavát áldozza Istenének míg, Káin kiválogatja magának a termés javát és Isten elé jó illatul, másodrangú ajándékot tesz, amiért isten kiveti kegyéből és földönfutóvá teszi.

Luko harcol a sötét oldalért, ami Káinnal megszületik és örök győzelemre tör az emberek lelkén keresztül, míg Miho, folyamatosan halad tetteiben, Szodoma és Gomora felé, addig a Káin ivadékok, Luko oldalára állították a két bűnös várost. Miho mérte első világrengető csapását a Káin nemzetékre és a két város elpusztult.  Majd jött Krisztus és a Sátán farkára lépett, ami ugyan a sarkába harapott, De Krisztus feltámadott harmadnapon!

Máig a Két klán osztja meg a világot. Káin Lukoval aki maga a Lucifer míg Miho nem más mind Mihály arkangyal, Isten büntető keze. Az ő vezetésével folyik a harc, nap mint nap, a földön. Harcolnunk kell a lelkünkért, Istenért és embertársainkért, hogy a Végső nap, Krisztus oldalán, a győztesek között lehessünk. Úgy legyen!

Oh uram, nagyok a kísértések és oly kicsi a jó.

A világot elnyomja a rossz és mily kevesen tudunk csak változtatni.

Lelkünk hozzád kiált Uram...érted és csak miattad harcolok minden napjaimban.

Kevesen vagyunk és nagy a sötétség, s szereteted sugara mégis bevilágítja a feketeséget. Tudom, hogy szívedben soha ki nem huny a remény érettünk, míg harcainkat vívjuk a bűn mocsarában. Csak általad vagyunk képesek, nap mint nap, adni és csak az általad adott Örömhír képes győzelemre vinni harcunkat, a rossz felett.

Segélj  meg Urunk és adj erőt a szolgálatra, ha csüggedünk, emelj fel minket.

Emeld fel a Magyart!  Úgy legyen!

Jézus ott áll melletted és boldogan szemléli életed. Mosolyog amikor megszületsz és mosolyog az első lépéseidnél. lelke szeretettel tele és vigyáz rád álmodban. Ott áll az ágyad mellett és halkan imát mond, érted.

Kamasz korod éveiben kíséri lépteidet és figyeli lelked alakulását.

Mikor felnőtt vagy, szintén mosolyogva nyújtja feléd kezét, hisz kész vagy az elhívásra. Mikor elcsüggedsz, szemedbe néz és irgalmas szívét adja neked,

segít az Úton járnod és szeret nagyon.

Te vagy az ő mindene, szeme fénye vagy. Aggódik ha beteg vagy és imái az égig érnek, könyörgésében,...éretted.

Ott lakik benned, csak annyit kér, hogy győzd le az egódat és engedd hogy Ő

legyen a mindened.  Átsegít minden akadályon. Szíve telve, feléd irgalommal, kegyelemmel és igaz szeretettel. Csendesedj el...és kérd őt, hogy hallgasson meg. Nem csalatkozol benne, békét teremt lelked legmélyén is.

Ő a fény, a szeretet, és sebeivel gyógyulunk meg mert, értünk átkozott lett a keresztfán, hogy mi ne bűnben éljünk hanem, általa és Ő bennünk.

Veled megy kézen fogva, az élet rögös útján.